Legjobb tudomásom szerint az RSI (repetitive strain injury, ismétlődő megerőltetés okozta sérülés) az oka annak, hogy mostanra hét hónapja fáj mindkét könyököm és kezem. Volt rosszabb - február elején, amikor eldőlt, hogy kénytelen leszek radikális pihentetésbe fogni, úgyhogy három hétig művészfilmeket néztem otthon, lehetőleg mozdulatlanul fekve, még a "play" lenyomása sem ment általában elsőre, de másodjára sem, én hajoltam le a reggeli kávémhoz és ott pityeregtem a megkezdett fordítás és a hat évre megírásra váró angol szakdolgozatom friss jegyzetei fölött, mert nem tudtam nemhogy írni vagy gépelni, de lapozni sem. Hét hónappal, három különböző gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítóval, vagy négy krémmel/géllel, egy tinktúrával, egy teával, két bandázzsal, öt akupunktúrás kezeléssel, sebészeti vizsgálattal, három konzultáció után napi háromszori gyógytornával, 26 kilométer mellúszással és őrülten sok pihentetéssel később még mindig ott tartok, hogy csak szeretném 29 évi jó szokásomhoz hűen folyton könyökölve a fejemet támasztani, átugrom a szakácskönyvben azokat a recepteket, amihez gyúrni kell és akkor sem verek semmit habosra, ha a recept ragaszkodik hozzá, ahogyan selyemkendőt sem veszek fillérekért a bolhán, mert úgysem tudnám kimosni, de még esténként olvasva is igyekszem a könyvet az ölemben tartani, lapozni így is épp elég macera. Összehasonlíthatatlanul kevesebbet írok és gépelek, emiatt pedig... Emiatt pedig nem fordítok. És nem kis túlzás azt állítani, hogy valami nagyon eltört bennem aznap, amikor az általam fordított regénysorozat ötödik kötetének a határideje úgy ért, hogy nem tíz és nem húsz oldal hiányzott, de el sem készült ennyi belőle...
Na de, legyünk pozitívak, adott is az RSI (bár az igazat megvallva inkább kényszerített), és most, hogy az augusztus közepétől június közepéig tartó esős évszak Plymouthba beköszöntött, talán végre megírhatom az utazásaimat is. Mert mit tehet az, akinek nem akar mozogni a keze-könyöke és megrögzött bölcsész-műfordító létére nem tud se gépelni, se írni, se olvasni? Na mit? Hát mozgathatja minden más tagját! Úgyhogy először is elmentem úszni...
Ami nekem nem ment olyan gyorsan, mint Rosariónak, április 19-én például csak bokáig sétáltam be visongva és a kínok kínjának tűnt a víz puszta gondolata is. A helyi Hannah persze mosolyog az előtérben némi tapicskolást követően, de higgye csak el nekem mindenki, jobb, ha nem látja az arcom a képen... De aztán május végén lementünk 14 fokos levegő mellett 15-16 fokos vízben úszni a szabadtéri tengervizes medencébe, és túléltük (lsd. lent)! Aztán két órával később, amikor újra elkezdett fájni a karom, belém hasított a felismerés, hogy a hideg víz meg a mozgás lehet, nem is olyan rossz ötlet... Úgyhogy június közepén megvettem a szezonbérletem, és mostanra 28 alkalommal összesen 26 kilométert úsztam össze. Ami nem tűnik túl nagy diadalnak, tudom, de én 16 éve, mióta abbahagytam a karatét, nem sportoltam a világon semmit rendszeresen, ahhoz képest az első jajnembírom-jajnemkapoklevegőt-jajhogyiskellmellúszni 400 métertől a heti három. különösebb pihenő nélküli 1300-ig eljutni nekem igenis, igenis valami :) Nem is beszélve arról, hogy kölyökkorom óta nem voltam olyan barna, mint most.
Ráadásul aki 20 fokos vízben úszik a nyár nagyobb részében, annak halálosan kellemes az ennél melegebb, de a hidegebbtől sem retten vissza rögtön - ésszerű határok között, mert most, hogy beköszöntött az ősz és tegnap négy rétegben túráztam, azért akkor sem megyek le, ha szerdán a tizennyolc fokos vízben némi kezdeti bazdmegelés után még többé-kevésbé vígan úsztam és tudom, hogy így sem fagynék bele... A legfontosabb viszont, hogy míg a barátaink a "nem, pfujj, hideg, jaj" ismételgetésével vannak elfoglalva egy hétvégi kiruccanás tengerparti szakaszán, mi egyszerűen csak boldogan csobbanhatunk egyet! Na jó, mióta elsodorta a szemüvegemet az óceán St Ives-ban és úgy kellett visszatalálnom a magam mínusz nyolcával a hostelba olyan útvonalon, amerre még sosem jártam, aztán az újszemüveges fejfájással és "domborzati vaksággal" túráznom egész nap a parton... Szóval azóta idegesen szorongatom a szemüvegem, ha abban merészkedek be, és a harmincadik születésnapomra beszereztem életem első dioptriás úszószemüvegét is, amit mondjuk az idő miatt egyelőre csak szárazon szokok - de eljön még az ideje annak is!
Na de akármilyen jó is az úszás, csak napi egy órára szól, és akármilyen szép is az art deco Tinside, csak ugyanazt látom oda-vissza, oda-vissza úszva... Úgyhogy amint felfogtam, hogy tényleg nem fogok tudni másodállásban szabadúszóként dolgozni, vagyis nem kell automatikusan nemet mondanom, ahányszor csak elhívna valahová valaki, valamint, hogy a nehezen megkeresett félretett pénzemet idővel mindenképp fel fogják falni a kétes reménnyel kecsegtető akupunktúrás kezelések, a trackball egerek és más kütyük, na meg a gyógyszerek, és ez ellen nem sokat tehetek, legfeljebb elverhetem, mielőtt még mindez bekövetkezhetne... Szóval elkezdtem annál a tűpárnaként meditatív szunyókálással töltött órácskánál maradandóbb élményeket szolgáltató módokat is keresni arra, hogyan töltsem az időm és költsem a tartalékaim, mielőtt még semmit sem viszek haza ebből az angliai évből, csak az irodai monotónia (erről majd máskor), a többhavi eső, a kezelések, meg a segédeszközök emlékeit. És lőn: láttam egy szép darabot Plymouthból, Devonból és Cornwallból, még többet is, mint amennyit a Tripadvisor be enged pöttyözni, erősödtem kicsit, mert hogyan ne, és mivel a kezemet mindeközben vígan lógázhattam, még pihentem is. Na, inkább erről szeretnék majd írni legközelebb.
PS. Egyébként akármilyen szkeptikusnak is hathat, amit az akupunktúráról írtam, akinek van makacs baja, meg lehetőleg pénze is, mindenképpen próbálja ki! Rám gyógyító hatással volt, ha nem is feltétlenül az ízületeimre és az arcüregemre, de az idegeimre mindenképpen. Mire elmentem, már egy ideje ide-oda pofozgatott a sokszor felháborítóan dilettánsnak ható angol egészségügy, akiknek köszönhetően szedtem például antidepresszánst az arcüregemre (ok: sérült ideg rossz üzenetet küld az agynak a.k.a. krónikus fájdalom), amitől elaludtam tolmácsolás (!!!) közben, de sebészhez is előbb utaltak, mint gyógytornászhoz... Szóval fáradt voltam, feszült, fájtak a karjaim és egyre ramatyabb lett a kedvem. Az első akupunktúrás kezelés után ugyan egy álló hétig rémálmaim voltak, mintha életem összes problémáját végig kellett volna vennem éjjelente, de valahogy kezdtem feltöltődni energiával, másnap lementem úszni és azóta is úszok, a második alkalomtól pedig én, aki sosem tudtam relaxálni, olyan vidáman alszok tűkkel az arcomban az asztalon, hogy csak na. Nyilván nem csak az akupunktúra, csak az úszás, csak a túrázás vagy csak a napfény az oka, de annyit hallottam egy időben, hogy szinte ragyogok, mintha csak kicseréltek volna, hogy már-már kezdtem elhinni. De persze csak ezért inkább senkinek se legyen makacs nyavalyája!
