Egy felháborodott olvasója 2014.05.09. 00:46

Szobát szeretnék. Sirállyal vagy beázással?

northroadwest.jpg

(Nem a régi házunk, de tipikus North Road West-kompozíció kevéssé érdekes építészettel és zéró attrakcióval, ellenben tomboló tavasszal a pálmák árnyékában.)

Aznap amikor megérkeztem, nem a férjem, az otthonom és úgy en bloc az életem hátrahagyása vagy a plymouthi buszpályaudvar vigasztalan randasága volt az utolsó dolog, ami mellbevágott - ott volt még a 331 North Road West dohos szaga, alacsony konyhája és dermesztő hidege is. Nem ez volt persze az első angol sorház, amivel dolgom akadt, tapasztalt London-járóként végigaludtam drága öcsém szinte összes albérletét, és volt földszinti, emeleti, túl hideg, túl meleg, túl hangos, túl kicsi... De a ház minden nyilvánvaló bája ellenére, amit a fehér korlátos lépcső, a kissé összevissza emeleti folyosó, a fürdőszobai ablak patinás kilincsei vagy a kuckós szoba jelentettek, nem is beszélve a konyhai főzőcskézésekről és a kerti piknikekről... azért nem lehetett megszokni, hiába ragaszkodtunk hozzá annyira. De mert annyi mindent köszönhetünk neki, és mert vissza nem térünk többé soha, illendő illően elbúcsúzni némi utólagos tárlatvezetéssel. Mert amellett, hogy a "heating hour" vagy a "cold room" sosem váltak volna számunkra létfontosságú kifejezésekké, ha nem költözünk oda, tényleg sok apró pillanat volt, amit még emlegetni fogunk (és nem csak azért, mert Rosariónak, a spanyol önkéntestársamnak a "to make the most of it" mellett a kedvenc kifejezése a "share this moment", amire ott is számos példa akadt).

Először is - a szobám. A szobámnak köszönhetem a selfie-ágazat néhány legtúlöltözöttebb remekét. Például ezt a tükrös kiadást az elviselhetetlenül rózsaszín, de lehetetlenül olcsó Primark-pizsamámban:

pizsitükörbe.jpg

De nem csak a tükörképemben, khmm... gyönyörködtem, hanem a kilátásban is. Már amikor lehetett, de ha mást nem, a változatosságát bármikor lehetett csodálni. Például nem sokkal érkezésem után ez a látvány igyekezett kétségbe ejteni:

kert - vigasztalanul.jpg

De aztán később amit a két szomszédos templom egyszerre felcsendülő harangjainak és a sirályvijjogásnak nem sikerült feledtetnie, megédesítette a tavasz - ha más nem, a 49 pennyért vadászott nárciszokkal.

kilatas narcisszal.jpg

Továbbá fontos történelmi esemény, hogy ebben a szobában ficeregtem és mocorogtam egy éjjel addig, míg feltaláltam a félkör alakú párnát, ami az időben kelés leghatékonyabb fegyvere - egyszerűen akárhová fordultam, kényelmes volt, de mit kényelmes, egyszerűen fantasztikus, és sehogyan, de sehogyan sem sikerült felkelnem. Azóta is minden erőmmel próbálom elkerülni, hogy ez megismétlődjön.

túlkényelmes.jpg

Továbbhaladva ott voltak azok a bizonyos kis részletek, amik persze általában nem voltak olyan meghökkentően csinosak, mint Rosario jó ideje csak díszként szolgáló kandallója:

kandalló.jpg

Inkább csak olyan hétköznapian bájosak, mint a macskák közlekedőfolyosójaként használt kertfal kövei közül kirobbanó gaz virágba borulása a konyhaablakban:

gazazablakban.jpg

Vagy amikor szembesül a magát néha színfeketében elképzelő ember, hogy kellemetlenül sok a rózsaszín ruhája...

kertben a ruhák.jpg

Persze ha őszinték akarunk lenni, a legtöbb emlék inkább a társaságról szólt. Mert a konyha ugyan sokszor csak egy kiterjesztett hűtőszekrény volt, ahol az ember kabátban lapátolta a szájába a szándékosan csípősre vett curryt, vagy sapkában mászott le megfőzni a reggeli teáját, és hevesen pakolt, hogy ne fagyjon meg, míg az ázik...konyhafagyba_1.jpg..de előfordult benne a brit 19. századhoz nem is kissé túlméretezett férjem is...

Istvánaházba.jpg

...meg aztán volt az úgy is, hogy a csajokkal táncolva-rötyögve csomagoltunk és sikáltunk búcsúzásképpen:

koltozes.jpg

Ahogyan az étkező egyetlen funkciója sem az volt, hogy Rosario a radiátorhoz simulva szociológiakönyvet böngészhessen a fűtés egyetlen boldog órácskája alatt, vagy hogy oda száműzzük a szobáinkat tűréshatár alá hűtő frissen mosott ruhákat. Ott tartottuk például az eső miatt non-stop beltéri falatozássá alakult emlékezetes nemzetközi húsvétunkat is, négyen öt felől érkezve, nem mellesleg tortillával, salátával, hot cross bunnal, marcipánnal, currys rizzsel, krumplifőzelékkel... (és részemről már csak azért is nagyon boldogan, mert a fiúknak halvány fogalma sem volt a locsolásról)

husvet.jpg ...és ide tértünk meg egy hatalmas angol reggelire azután is, hogy május elsején felmásztunk a Hoe-ra megnézni, hogyan köszönti a sok plymouthi Morris Men a szakadó esőben a nyarat. Azóta mi vagyunk a legnagyobb rajongóik, úgyhogy a férfieszményen való gúnyolódást vissza is vonom. (És az ott nem sör, hanem forró vajas rum!)

májuselseje.jpg

Szóval, szép volt. Nagyon el is érzékenyülnék, ha nem költöztünk volna ide:

újház.jpg

Ahonnan ezt az egészen városias képet látom az engem rettenetesen koszosan váró, egyébként rémesen eresztő, az íróasztalomat laptopostól minden második éjjel Kis-Balatonná változtató, valamint guillotine-i váratlansággal és határozottsággal lecsapó ablakomon keresztül:

ablak.jpg

Ezt meg a legnyamvadtabb időjárás esetén is az utca alig száz méterre levő végéről:kilatas.jpg(Értsd: a város jelképeként szolgáló világítótorony társaságában az ország egyik legszebb parkjában egy 18. századi villa előtt, a pálmafa mögül bámulva az óóóóóóceánt! Aki nem olvas elég Gaimant a lelkesedéshez, olvasson.)

És hát kit érdekel, hogy beázok, ezeréves dohányszag van és a nyikorgó padlótól csörög-zörög a szekrénybe nem férő porcelánkollekcióm (jaj, erről majd később...), ha egyszer... enyém a kandalló!

kandallom.jpg

Ráadásul mivel tegnap a negyedik önkéntes, Kátya is befutott Minszkből, túlestünk az első komolyabb társasági élményen is - ami annak ellenére sem fordult teljes tragédiába, hogy a hagymafélék őszinte híveiként Diana tatársztáni rizses-túrós-mazsolás-főtt tojásos tortája kivételével semmi olyat nem tudtunk neki mutatni, amihez hagymagyűlölőként a lehető legtöbb jóindulattal is jó képet vághatott volna.

ujlakasi vacsora.jpg

ujlakasi vacsora2.jpg

Tekintve, hogy nekem kellett összeállítanom az ingatlanügynökségnek a 10-es betűmérettel is kétoldalasra sikerült problémajegyzéket, valamint hogy szombat óta kétszer találtam reggel a laptopomra egy tócsa közepén, az előző lakó kétes erkölcsei miatt pedig még két hétig egészen biztosan nem lesz internetem, hamarosan nyilván keserű folytatása következik a nosztalgiával vegyes naiv lelkesedésnek.

De itt és most igenis átengedem neki magam.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://plymouthianziksz.blog.hu/api/trackback/id/tr586139108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.